Magyar Gazdasági Csúcstalálkozó 2016- Víziók, trendek, remények

A múlt héten Budapesten a Boscolo Hotel Róma termében lett megtartva a Világgazdaság üzleti napilap által szervezett csúcstalálkozó. A rendezvény célja az volt, hogy próbálja meg vizionálni  milyen is lesz a Világ, és Magyarország 10 év múlva.   A 25-30 perces blokkokban többek között Inotai András az MTA docense, Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter, Krisán László KAVOSZ Zrt vezérigazgató, Raskó György agrárközgazdász, Németh Zsolt Országgyűlés Külügyi Bizottság elnöke, Heim Pál stratégiai igazgatója tartott prezentációt.

Három előadást emeltem ki a megannyi érdekes téma közül:

Inotai András tanár Úr a szerint 10 év múlva a világ lakosságának létszáma meg fogja haladni a 8 milliárd főt. Elsősorban a fejlődő országokban folytatódik a robbanásszerű népesség növekedés, viszont az USA -ban és Európában csökken fog 10-15 %-al a lakosság létszáma. Mondandójában  kiemelte, hogy jelenleg 220 millió ember nem a saját hazájában dolgozik és ez a szám az előrejelzések szerint meg fog duplázódni. Ezen kívül a fejlett társadalom legnagyobb kihívása lesz, hogyan fog megbirkózni az elöregedési folyamatokkal és az ehhez kapcsolódó szociális, egészségügyi kiadásokkal.Valószínűsíthető, hogy mind a nyugdíj-, mind a betegbiztosítások terén fel fog értékelődni a magánbiztosítók szerepe.

A következő Varga Mihály Pénzügyminiszter Úr beszámolója volt a 2010 óta  eltelt időszakról illetve az elkövetkező évek elvárásairól. Leszögezte 2010 óta a kormánynak világos, elhivatott víziói voltak, amelyek többször is szembe mentek az EU által megszabott irányelvekkel  (példaként említtette az IMF-el való érdekütközéseket). Három nagyon fontos dolgot említett: az állami adósság csökkentését, a lakosság deviza hitelének kivezetését és az állam deviza kitettségének mérséklését. Megjegyezte, hogy a hitelminősítők által  ( Fitch, Moody’s, Standard&Poor’s) 2005 óta tartó lejtmenet, leminősítései megtörni látszanak. Pont a keddi napon jelentette meg a Fitch, hogy felminősítette Magyarországot azaz a bóvli kategóriából egyel jobb befektetési kategóriába sorolta hazánkat. Elmondta, hogy Közép-Európa helyzete felértékelődik, Németországgal együtt ez a régió adja a legtöbbet az Európai Unió növekedésébe.

A jövőben is külső pénz bevonása nélkül próbálják Magyarország versenyképesség javítani, szeretnék mind a belső hitelezést, mind a belső felhalmozást is növelni. A jövőbeni céloknak az állami adósság további csökkentését  (65 % alá kerülni),vonzó beruházások megteremtését és a fiskális fegyelem megtartását említette. Az oktatási rendszer újabb átalakítását tervezik, a duális képzés mellett új képzési terveket készítenek. Szeretnék oldani a járműipari bevételek dominanciáját, fel kell lendíteni a gyógyszer-, a speciális jármű- és a mezőgazdasági feldolgozó ipart. Választ kell adni a hazánkat is sújtó demográfiai kihívásokra, elsősorban belső családpolitikai intézkedésekkel (pl. adókedvezmények, különböző juttatások) Beszélt még a migráció kérdéséről is, egyértelműen kifejezte, hogy ma Magyarország kormánya nem akar migránsokat befogadni! Saját véleménye szerint a mai helyzet nem migrációs kérdés, ma egy újkori népvándorlásról szól.

Még egy nagyon húsba vágó téma volt, az egészségügy. Erről Heim Pál igazgató Úr tartott előadást. Kezdte a mai helyzet bemutatásával, egy “probléma gyárnak” nevezte a mai magyar egészségügy helyzetét. Állandósult finanszírozási problémákról, kevés egészségben eltöltött évekről, hosszú várakozási időről, elavult infrastruktúrákról, alacsony egészségügyre fordított kiadásokról beszélt. Az intézmények 90 milliárd forint 180 napon túli tartozásokat göngyölítenek maguk előtt, A fiatal rezidensek inkább elmennek külföldre dolgozni, kiöregedőben van a szakma. Jelenleg egy orvos nettó fizetése 270.000 Ft/hó, míg a -Heim úr szavaival élve- rabszolga munkát végző ápolók nettó jövedelme alig éri el a 130.000 Ft-ot. Nagyon sok lesújtó számmal jelezte, hogy a mai magyar egészségügy a végnapjait éli. A jövőt csak úgy lehetne rendbe tenni, ha  az emberi életet teljesen átfogó egészségügyi koncepcióval, vízióval állna elő a kormány, amely magába foglalná, az élet minőségek javításától, a megelőzésen keresztül az orvosi vizsgálatok, a kórházak szerepének újragondolásáig. A mondandója végén felszólította Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, hogy álljon végre egy komplex, az egészségügy egészét átfogó program élére.

A nap folyamán még volt szó a KKV-k helyzetéről, jövőjéről, a mezőgazdaság kitörési pontjairól. Németh Zsolt képviselő Úr  Hankiss Elemért idézve búcsúzott “Építsük fel újra Magyarországot!”

Maradjunk ebben, higgyünk mi is a kis Hazánk felvirágoztatásában!

Hajrá Magyarország!

 

2016-06-01T07:45:32+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás