Hallotta, hogy mi történt a a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Budapestre tartó járatával?

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a történtek miatt közleményt adott ki, melyben az utasokat a légitársaságok ilyen esetekre vonatkozó kötelezettségeiről kívánta tájékoztatni.

A repülőgéppel rendszeresen utazóknak érdemes tisztában lennie azzal, hogy a légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell az utasaik hazaszállításáról, ami alól semmilyen körülmény, sem műszaki hiba, sem vihar nem mentesítheti a cégeket. A Ryanair ezzel szemben nem megfelelően járt el, amikor a célállomás helyett Pozsonyban szállt le és az utasokat a szlovák fővárosban hagyta.

Ilyen esetekben javasolt minél hamarabb benyújtani a légitársaság felé a kárigényt és az ahhoz feltétlenül szükséges kárt igazoló bizonylatot. A pórul járt utasok követelhetik költségeik, így például a hazaút és a teljes kifizetett jegyár megtérítését, illetve ha a panaszuknak nem tesz eleget a társaság, akkor érdemes ingyenes békéltető testületi eljárást indítani az ügyben.

Az Európai Bíróság már évek óta kimondta kötelező érvényű ítéletében, hogy a három órát meghaladó késést szenvedő utasokat hasonló kártalanítás illeti meg, mint azokat az utasokat, akiknek törölték a járatát.

A légitársaságnak a teljes jegyárat meg kell térítenie a fogyasztóknak, továbbá  ebben az esetben – akárcsak járattörléskor – járt volna az ingyenes étkezés, két telefonhívás, továbbá faxüzenet vagy e-mail küldés lehetőségének biztosítása.Lényeges, hogy ha ilyen kellemetlen helyzetbe kerül, őrizze meg a vásárláskor kapott bizonylatokat, hiszen így tudja bizonyítani költségeit.

A fogyasztókat megilleti tehát a kártalanításhoz való jog, amely a repülőút távolságától függően 250-600 eurónak felel meg. Az említett kötelezettség alól csak akkor mentesülhet a légitársaság, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

2017-08-08T07:25:53+00:00

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás